joeperry blogja
"I'm on my way and I'll be there one day..."

voltak pillanatok
mikor
igenis
szerettem őt

például egy kora nyári délután
több, mint húsz évvel ezelőtt
mikor
biciklis túrát
szervezett
az osztályfőnök
a hétvégére

izgatottan tekertem haza
a suliból
na nem igazán a túra miatt
az csak a szükséges
körítés
volt
hisz mindenkiből sütött
a szánalom
ha rám néztek

én mégis ragyogtam
mert mindenem volt
a bicaj
most is az
és sosem adtam volna fel
bármi másért

úgy akartam
egészen addig
míg anyám
rám nem zúdította
a szokásos
gyűlöletét
amint
színt vallottam

nem ért váratlanul persze
kettőnk múltja
megtöltene
egy könyvet
amit
sosem fogunk megírni

mindketten támogattuk egymást
borzalmas helyzetekben
mikor mások
már régen feladták
volna

akárhogy is
valahogy
apámnál kötöttem ki
máig nem értem
talán már nem is fogom
hogyan
hisz
bár anyám minden pénzéből
kiszipolyozta
és sosem telt otthon
semmire
valahogy
mégis
megvoltunk

egyetlen ezrest kértem
mire ő
magával vitt a műhelyébe
az utolsó menedékbe
ahol aztán
összeválogattunk
egy kocsira való
fémhulladékot
és ez nagy szó
mert apám
szeretett
mindent
megőrizni

aztán áttoltuk a szomszéd
ószereshez
aki lemérte
és
ötszáz forintot
adott volna
az egészért
mire apám fogta magát
és hazament
majd egy újabb rakás 
fémhulladékkal
tért vissza
miközben én
a csirkéket néztem

végül megkaptam az ezrest
és bármily messze
sodor majd minket
egymástól a sors
sosem feledem
hogy
mindezt
apámtól kaptam

És amikor
Eltemettek végre
Mindenki a nagy költeményt
Keresi majd
A romok között

De nem talál
Semmit
Ami
Kicsit is
Megnyugvást
Nyújtana

Pedig én
Esküszöm
Megpróbáltam
Boldog lenni
De sosem jutottam
Messzebb
Néhány utcánál

Mint amikor
Órára indultam
A sokat ígérő főiskolán
(Ez visz majd előre, fiam!)
De elcsábított
Egy körforgalom
És balra fordultam

Talán tíz éve történt

Egy árvízi töltés
Oldalában
Várt
A varázskocsma
Alig néhány percre
A kampusztól
És csak
Egyetlen sört ittam
Főiskolás éveim
Emlékére

Működött

Legyen meg a véleményed
Ítélj bár
Szemtől szemben

Ez sosem zavart
Minket
Itt a sörösdoboz mellett

A keveseket
A hétvégi alkoholistákat
Akik sosem várnak választ
Mert nem is kérdeznek

Csak csendben remélnek
Még néhány boldog órát
Amit majd

Újra

Feledhetnek

Az én utolsó órámban
Nem szólnak fanfárok
Nem tépem majd
A húrokat
Ott sem leszel

És nem azért
Mert én kértem
Volna
Csak egyszerűen
Minden könnyebb
Nélkülem

Meg aztán
Miért is tennéd
Hiszen
Csak csendesen
Átölel
És magához húz
Az a néhány pillanat

Mikor nem nevetek
Rajtad
Talán észre sem veszed
De akkor
Bizony
Számít majd

Mindig is
Egy seggfej voltam
Az is maradok

Egy seggfej
Hatalmas szívvel
És álmokkal
Amik már sosem válnak valóra

Bárhogy szépítem
Ez vagyok én
Néhány horzsolás
És egy elferdült kormány

Nyomok helyett
Sosem hagytam többet
Ezeknél

És nem is fogok.

Én tekertem
Utánad a halálba
Minden éjjel
Önként
Én nyeltem a könnyeket
Mikor átkoztál
Joggal persze

Talán nem is emlékszel
De forró étellel
Dobáltál
És közben
Gyűlölhettünk volna
Mást is
De te engem választottál

Én voltam
A bűntudat
Akit leköptél
Akire rátörted az ajtót
És mikor
Miattad szenvedtem
Te csak tovább
Ütöttél

Óh, mennyire
Tudnálak
Feledni
Ha közben nem
Szeretnélek
És nem cipelném
Ugyanazt a keresztet

Bár újra marnának
Azok az éjjelek
Mikor hajnalig vigyáztam rád
De most én nevetnék
Bolondul
Nincstelen
Nekem csak ez maradt

Sosem öleltél át
És én sem téged
Mindent elrontottunk
Amit lehet
És mégis
Szeretlek
Szeretlek
Szeretlek

Sosem voltam biztos benne
De azért mindig sejtettem
Miért gyűlöltök
És néztek levegőnek
Diadalittasan

Apró győzelem ez
Csupán porszem
Életünk megannyi céltalan
Harcának
Árnyékában

Mégis izzásig hevít
Egy ártatlan pillanatot
Amit máskor talán
Mindketten
Futni hagynánk

Gyűlölj hát
Én sem tennék másként
A helyedben
Sőt
Akár veled is nevetek
Ingyen

Kacagjunk
A sorson
Mert
Akárhogy pörgött a kocka
Én minden alkalommal
Veszítettem
Néha téged
Gyakran önmagam

És bárhogy ítél majd a hajnal
A történet végén
A világ úgyis túl üres
Ahhoz
Hogy mindketten
A keblünkre öleljük

Bárki bármit mond
Ahhoz is kell
Egy nagy levegő
Talán kettő is
Hogy mindent hátrahagyj

Magam többször is
Játszadoztam
Ezzel az izgalmas
Egyszersmind
Rettentő kényelmes
Gondolattal

Ilyenkor mindig azt képzeltem
Hogy a szakadék szélén
Táncolok
Egymagam
Részegen
Miközben
Forrón tűznek rám
A pokol lángjai

Ezek voltak
Azok a bizonyos
Legyőzhetetlen
Éjszakák

Tudod
Mikor
Serényen dolgozol
A halálodon
És minden percben
Többet élsz
Mint bármely más napon
A mókuskerékben

Tegyük fel
Hogy minden okkal történt
Aznap
Mikor szánalmas életem
Végleg
Félresiklott

Tegyük fel
Hogy nem reszkettem
Zokogva
A fájdalomtól
És nem kértem
Őrült táncra a halált

Bár minden percben
Annyira
Szerettem volna
Benneteket
Ahogy ti engem
Bármikor

Akkor talán
Nem jutok
Arra a pontra
Hogy átfagyva kínzom
A reggelt
Ami sosem ébreszt
Reménnyel

Tudom
Szokás
Hogy a halálraítélt
Utolsó sétája előtt
Kegyes gesztust
Gyakorolnak
A hóhérai

Így
Ebben a néhány percben
Végre
Emberebbnek érzik
Önmagukat
Annál a szerencsétlennél
Aki kezükbe helyezi
Az életét

Vékony jégen táncol
A választás
Megannyi sors között
Bármily gyorsan
Sújtson is le
Az ítélet

Gyűlölhetsz
Egyetlen
Szenvtelen
Pillantással
Akár meg is gyilkolhatsz
Ha akarsz

Tépd le bátran
A húst
A csontomról
Majd egy óvatlan
Másodpercben
Észreveszlek

Sosem kértem
A figyelmed
Sosem tajtékzott
Bennem
A bánatod
Mégis rajtam csattan

Lehettünk volna
Te és én
Főszereplők
Egy névtelen
Történetben

Most mégis
A múltat
Kárhoztatjuk
De hiába
Hiába

Mi lenne
Ha megragadnám a nyarat
Ha magamhoz láncolnám
És édes illatát
Magamba szívnám
Reggelente 

Mi lenne
Ha minden szerelmem
A világra zúdítanám
Egyetlen forró
Idétlen másodpercben
Miközben
Csendben melengetem
A pillanatot 

Mi lenne
Ha egy titkos akkord
Minden húron
Ugyanazt a hangot zengené
Bárhogy reszketnek
Megfáradt ujjaim 

Mi lenne
Ha minden félelmem
Elnyelné
Az utolsó napsugár
Amit végül úgyis
Kalitkába zárok
A történet végén

Ez már a vég kezdete
Csontsovány farkasok
Marakodnak
Habzó pofával
Az utolsó húscafatért

Ez már a vég kezdete
Rideg falak közt
Remegő ujjak
Markolják
A semmit

Ez már a vég kezdete
Vérre szomjazik a világ
Tollal a kézben
Üvöltenél
Ócska kis fegyver

Ez már a vég kezdete
Gyújts tüzet
Itt az idő
Tort ülni
Napjaid romjain

Ha látnád, amit én látok
Talán féltenél
Talán nevetnél
Rajtam

Pedig van valami 
Megfakult
Ragyogás
Azokban a szemekben
Miközben újabb italt kérnek
És felednék
Ó, mennyire felednék
A magányt

De nincs kiút
Csak egy újabb napot temettek
Maguk alá
A hazugságok
Csak még néhány lelket vert
Láncra a sors

És mikor holnap
Felébredünk
Titkos szövetségben
Majd serényen hajtunk
Megint
Rabigába
Minden átkozott percet
Ami elől oly bőszen
Menekültünk

Ne várj tovább
Ülj ide mellém
És szívd végre magadba
Ezt a langyos
Édes illatot

Így

Ugye
Egyszerre minden
Új értelmet nyert?

A méhek tánca
Egy kótyagos délután
Forrón
Tiszta szenvedéllyel
Szivárvány szirmok habjain

Örök mámorban
Részegen
Akár egy nedves álom
Melyből
Sosem ébrednél fel

A vonyítás
Mely egyszerre szakad fel
Ezer és egy
Megsebzett kutya torkából
Miközben
Összevizelt nadrágban
Botorkálsz
Megint
Ugyanabban a kapualjban

Egy töltött fegyver
Valaki izzadt
Reszkető kezében
Az arcodba nyomva
Farkasszemet nézve
A halállal

Csak egy újabb
Fuldokló
Nyáresti éjjel
A mohón lüktető
Borissza
Csillagtenger alatt

Mindig akad egy menedék
Egy széltépte sátor
Egy halott sziklafal
Valahol
A háttérben
Ahol egy magamfajta
Lelketlen csavargó
Megpihenhet

Kell lennie...

Hisz nélküle
Az örök menekülés
A bennünk élő láng
Csak szemfényvesztés
Céltalan lobbant
És egy reggel majd
Nincs is messze talán
Vizet loccsant rá
Egy újabb
Szerencsétlen
Kalandor
Miközben
Ugyanazzal
A megfeneklett
Csónakkal
Próbál lavírozni
Az élet tengerén

Van az úgy
Hogy a tizedik sör után
Végre összeszeded
A bátorságod
Letörlöd a száradó taknyot
Az orrod alól
Megvakarod a tököd
És végre
Tollat ragadsz
Irgalmatlan
Csak azért hogy
Hosszú ideje először
Szabadon
Nőtlen
Csúnyán odaverj
A sorsnak
A szavaiddal
És csak gépelsz
Gépelsz
Gépelsz
Gépelsz
A sorokkal egyre gyűlnek
A sörök
Majd végül
Elégedetten
Hátradőlsz
Te Sinclair
Te Céline
Te Hemingway
Te Bukowski
Hogy aztán
Mosolyod
Egyetlen pillanat alatt
Törje ketté
Az örök tanulság:

"A pénztártól való
Távozás után
Reklamációt
Nem fogadunk el."

Annyi perc vár
Betöltetlen
Annyi fal
Ledöntetlen
Annyi szó
Kimondatlan
Annyi mosoly
Lankadatlan

Annyi ragyogás
A messzeségben
Annyi érintés
A sötétségben
Annyi fájdalom
Könny nyújthat vígaszt
Annyi szín
Ezer szivárványt fakaszt

Annyi büszkeség
Mit nem vehetnek el
Annyi szeretet
A szívedig emel
Annyi szenvedély
Hogy sosem adjam fel
Annyi pillanat
Mert nem feledlek el

Annyi sóhaj
Mikor kínoz a messzeség
Annyi bánat
Hogy a szívem sem elég
Annyira szertelen
De örökké a tiéd

Ez vagyok én
Igen
Ez vagyok én...

Gyűlölöm
A percet
Mikor először
Felbukkantál
Bárcsak
Sosem
Történne meg
Újra

Bár máglyán égnél
Pokoli kínok közt
Hogy végignézzem
Nyeglén
Kacagva

Bár végre elsorvadnál
Mikor minden
Annyira fáj
És elnyelnének
A tegnap
Jéghideg lángjai

Én végignézném
Hogy aztán
Sarkon fordulva
Hazaballagjak
Zsebre dugott kézzel
Ugyanazon
Falak közé
Ahol először megláttalak
A tükörben

Szóval ott voltunk mindannyian
A tegnap fiai
A holnap rabjai
Együtt üldözve
Egy elérhetetlen
Hazugságot

És csak kértük
Egyik sört a másik után
Hallgattuk egy halott világ
Dalait
Remélve, hogy egyszer
Valóra válnak

Igen, néha gyanúsan élveztük
Igen, néha fájt
De a szívünk mélyén reméltük
Hogy sosem növünk fel
És ha engem kérdeztek
Túl gyorsan is menekültünk
Mégis megtörtént

Most pedig
Harminckét évünk romjain ülve
Ugyanazt a csodát várjuk
De minden perccel
Egyre nehezebb
Elképzelni

Csak néhány éve történt
Legutóbb
Mégis
Bár újra érezném
Harapnám
Azt a pillanatot

Ahogy a gyilkos falak
Lassan
Magam mögött maradtak
És minden dallal
Egyre mélyebbre merültem
A tudatlanba

De nem olyan
Értelemben
Ahogy gondolod
Hisz még akkor is
Mikor mások
Könnyedén
Feladták volna

Én csak futottam
Bele a végtelenbe
A zöldbe
Az illatokba
És mindig mértem az időt
Az öntözőcsatorna
Mellett
(Sosem döntöd meg...)

Talán ez volt a végzetem
Mert megtanultam:
Ha nem is vezet
Minden út
Valahová

Valakit
Úgyis
Magával ragad

A mélyponton túl
Egyre hív
A mosolyod
Egy utolsó táncra

Hogy végre ragyogjak
Csak egyetlen
Nyomtalan
Pillanatban

Néha meg kell halnunk
Kicsit
Hogy újra
Lélegezzünk

Hogy újra
Értünk
Zengjen az égig
Minden eltévedt szó

Életünk története
Bár felfedné magát
Bár ragyogna gyémántként
A szemeidben
Hogy minden mámorittas
Hajnalon
Érte nyúlhatnék

Hogy a zsebembe
Csúsztatva
Sosem feledjem
Hogy egyszer
Mi ketten
És csak mi ketten
Úgy hittük
Örökké
Feledhetjük
A magányt

Pedig
Voltak bizony
Néma percek
Mikor ígéret nélkül
Futottam
Míg a lábam bírta
Mérföldeket
Érted izzott
Társtalan a szív

Mégsem
Szított tüzet
Nélküled

Itt ülök újra némán
Széttört életem romjain
Hol minden
Elszalasztott pillanat
Kelletlen várja
Hogy végre
Új értelmet nyerjen

De közben
Egyre csak rohanok
Leszegett fejjel
A sírig
Üldözve
Egy jobb élet reményét

Persze nem szeretném
Ha ezt a dallamot
Fütyülné a halál

Hisz legalább
Egyetlen gondolat
Erejéig
Hadd legyen
Minden pillanat
Romantikus

Ha nem hívom ki a sorsot
Talán sosem találkozunk
Én és a nemezisem
Egyetlen napba
Sűrítve
Mégis megtörtént

Így adódott
Félszeg dobbant
Közben a szív
Hisz így zajlanak
Ezek a magányos
Hétköznapok

Ekkor történt
Azon a hajnalon
A végtelent kergetve
Hogy a holnap
Már nem is tűnt olyan
Félelmetesnek

Hisz megragadtam
Mindkét karommal
És egyetlen mozdulattal
Ártalmatlanná tettem
Gyilkoljon ezentúl
Valaki mást

Majd dolgom végeztével
Elégedetten dőltem hátra
Büszkén trónolva
A semmin