joeperry blogja
"I'm on my way and I'll be there one day..."

Végül mégiscsak
Megláttalak újra
Egy röpke pillanatban
A tükörben
Én romantikus énem

Te magad is
Meglepődtél
De a helyzet az
Hogy ha már
Mindketten
Menekülünk
A világ elől
Talán ezentúl
Csak erre a kis időre
Akár
Új utakat is törhetnénk

Egyesült erővel
Megmászhatnánk
A leggyötrőbb csúcsokat
Hogy aztán ott várjuk ki
Csendben kortyolgatva
Míg megsemmisül
Körülöttünk
A világ

Csak ezt a néhány órát
Csenjük el
Aztán úgyis minden
Magába omlik
Velünk együtt
De végre
Boldogan

Én csak
Szeretnélek téged
Tudod, ahogy a hold
Büszkén tündököl
A csillagfoltos égbolton
Vagy ahogy a napfény
Arannyá ragyog
Két társtalan szívet

Én csak
Minden pillanatot
Azzal kezdenék
Aki vagy
Hogy minden csókkal
Újjá teremtselek
És minden erőmmel
Érted küzdenék

Én csak
Úgy érzem
Nem létezhet más
Mégsem lehetsz az enyém
Sosem voltál
Csak a dalaimban létezel
Ahol
Minden sor érted dobban

Egy újabb nap
Amikor csak
Nevetnek rajtad
Amikor csak
Levegőnek néznek
És úgy tesznek
Mintha
Ott sem lennél

Egy újabb nap
Amikor
Magadhoz ölelnél
Bárkit
Aki hozzád szól
Bárkit
Aki nem bánja
Hogy létezel
Mert
Fájhat minden percben
Létezel
Csak épp ez
Sosem túnik fel
Senkinek

Egy újabb nap
Céltalan

Azt hiszem
Szeretlek
Én romantikus énem
Jobban
Mint önmagam
Ennél persze
Nem is lehetne
Könnyebb dolgom

Hisz végül
Ha meg is bántanál
Újra együtt ébredünk
Minden alkalommal
Szemlesütve
Szégyellve
A tegnapot

Arra kérlek
Lépj előre
Ragyogj
És szakíts végre át
Minden gátat
Miattunk

Bár ugyanez a tüzijáték
Robbanna
Minden szívben
Ami idebenn
Ahányszor csak
Meggyújtom a lángot
És újra
Érezni akarom
Mindazt a szenvedélyt
Ami ahhoz vezetett
Hogy
Minden láng
Kialudjon

Azt hiszem

Az én holnapom

Nem szól

Senkihez

Nem kiált

Hangos szavakat

És nem izzik

Már

Senkiért

Azt hiszem

Az én holnapom

Hamvába hullt

Mielőtt

Ragyoghatott volna

Hisz csak

Félszegen pislákolt

Egy csendes hajnalon

Hogy aztán

Elnyeljék

A múlt árnyai

Azt hiszem

Az én holnapom

Csak egy illúzió

Amit észre sem

Vesznek

Ezért

Int búcsút

Mindenki

A történet kezdetén

Miért is
Hullanék
Hangtalan
Porrá 

Miért is
Vesznék
A múlt ködébe
Hirtelen 

Miért is
Pattana szét
A valóság
Szövete 

Szappanbuborékként
Egyetlen pillanatban
Szavak nélkül
Nincstelen 

Miért is
Olvasod
Ezt a néhány sort
Nélkülem 

Miért is
Maradtunk
Újra
Egymagunk

Ha tehetném
Minden tüzet
Újra gyújtanék
Ami valaha
Céltalan
Kihúnyt

Ha tehetném
Minden gátat
Betapasztanék
Ami valaha
Titkon
Áttört

Ha tehetném
Minden csillagot
Az égre hintenék
Ami valaha
Büszkén
Ragyogott

Ha tehetném
Végre
Érted nyúlnék
És csendre
Inteném
A szíved

Nincs más hátra
Ragyogjunk
Végre szerelmet
Csak te és én
Hogy mindezt
Feledhessem

Mi lenne
Ha egy utolsó
Dobbanással
Végül újra
Szeretnél
Majd
Mosolyogva
Búcsúznál
A történetből

Persze azért
Álmodhatsz néha
Csak egy percet
Elképzelve
Mindazt
Ami sosem voltál
Csak egy újabb
Sosem izzott
Pillanatot

Nélküled

Minden pillanat
Újabb lehetőség
Hogy végre
Megöld
Az összes korábbit
Hogy végre
Örökké élj
Csak abban
Az egyetlen
Szívdobbanásnyi
Másodpercben
Ami kitölthet
Akár
Egy regényt is
Rólad
Csak akarnod kell

Üsd fel végre
Azt a megsárgult
Napszítta füzetet
A szívedben
És lapozz tovább
Csak egyetlen oldal
És újra ragyognak
A holnapok
Egyetlen oldal
És végre nem titok
A befejezés
Egyetlen oldal
Ami csakis
Rólad szól

Olykor önmagad is megleped
Mi mindent vagy képes
Mosolyogva palástolni
Máskor csak sodródsz
Az árral
És a kín szinte
Kettészakít

Döbbenet
De minden hajnal
Bizonyítja
Mennyi fájdalmat
Dobban csendben
Semmivé
Egyetlen szív

Én csendesen
Zakatoló
Örök barátom
Holnap új nap virrad
Tegyünk fel hát mindent
Újra
Egy utolsó pörgetésre

Ne csüggedj
Bárhogy ropja
Olcsó táncát
Szíveden
A magány 

Ne habozz
Mikor a sarkon túl
Új remény
Sejlik fel
A szürkületben 

Ne fordulj vissza
Mert épp
Egy felhő mögül
Pislákol csak
Kacéran
A holdsugár

Ne nézz félre
Mikor
Csendes harcban
Megváltalak talán
A szerelmemmel
Legyen végre
Miénk
A pillanat

Ne szalaszd el
A pirkadatot
Tudom
Néha annyira fáj
Mégis
Dobbanj

Dobbanj

Dobbanj

Légy végre őszinte
Senkit sem érdekel a múltad
Senkit sem érdekel a jövőd
Metsző hidegben
Kóborolsz
Átfagyottan
Vakon
Egy végtelen labirintusban 

Ezt dobta a kocka
Ezt sodorta partra a tenger
Ezt mormolták a Nagy Öregek
Hát nyeld le a büszkeséged
Nézz fel
Az acélszürke égboltra
Végy egy nagy levegőt
És üvölts

Olcsó kis szellem
Ez volnék én
Aki hiába
Ölti a nyelvét
És zörgeti a láncait
Sosem félnek
Tőlem
Észre sem vesznek

Kísérthetek
Bármikor
Csak a kínos csend fogad
Te is
Épp vigyorogsz
Hát ennyire
Vagyok képes
Egymagam

Huhoghatok
Persze
És forgathatnám
A szemeim
Mégis
Azt hiszem
Hiába
Tenném

Hisz
Nélküled
Még itt sem tartanék
Nélküled
Céltalan a szellem
Csörögjön hát
Értünk
Minden láncom:

Ég velem!

Titkos hajnalaim
Féltett szivárványát
Már hiába keresném
Örökké elveszett

Olykor felnézek még
Némán fohászkodva
Hisz az utolsó illatok emléke
Szinte az égboltra robban

De nincs miben bíznom
Tudom jól
Szívem tarka szivárványa
Többé nem ragyoghat fel

Bár megtenné
Én a túlsó végén
Várnék örökké
Türelmesen

Tiszta cseppekben
Aranylik újra
A horizont
Csendes tollvonás
Húzza át
Az éjjel titkait
És a hajnal
Langyos érintése
Végül úgyis
Felszárítja könnyeink

Illékony a pillanat
Alig dobban csak a szív
Már elveszett
Minden
Igen
Minden szó
Legyen bár
Kimondatlan
Mégis
Haláltáncba hív

Így múlunk el
Újra és újra
Karon fogva
A magányt
Hiába ragyog
Értünk
A holnap
Leszegett fejjel
Egymást féljük
Mindörökké

Mint néma sziklaorom
Várakozom
Csendben
Odafent
A felhők táncában
Mielőtt
Egymagam
A habokba omlanék 

Ez is lehet
Épp olyan szép halál
Mint bárki másé
Vagy akár
Nemesebb
Hisz érted hulltam
Porrá
Szerelmesen

Sosem ér véget

Bárhogy fürödtünk volna

Hamis gyönyörben

Csak egy újabb híd
Életem főútján
Ködbe vesznek
A pillérek
És arctalan
Fázom
A némán hömpölygő
Fehér ködben

Ha ott várnál
A parton
Nekem az is
Elég lenne
Csak egy ölelés
Ami mindent
Felemészt
Hát így omlunk porrá

Bár közel
A pirkadat
Sosem érjük el
Mert minden emlék
Annyira fáj
Nélküled
Annyira fáj

És megint elmerülök
A semmiben
Hiába intenék
Innen már
Nincs kiút
Csak egy halvány
Ökörcsapás
Vezeti a végzetem
Harmattól nedves
Derékig érő
Vadvirágok közt
Álmodlak talán

Láttam bár
A szikrát
A szemeidben
De oly fájón
Kihúnyt minden
Hogy már csak
A könnyek
Csillannak
Reménytelen

Boldog az
Ki nem féli
A sorsot
Régi közhely
Egy megsárgult
Papírlapon
Összegyűröm hát
És a tűzbe vetem
Aztán csak
Álmodlak tovább

Furcsa
Hogy olykor
Bármit pengetek
Ugyanazt sírják
Az akkordok

Furcsa
Hogy olykor
Bármerre fordulok
Az arcod fogad
Minden utcasarkon

Furcsa
Hogy olykor
Veled zuhannék
A kezed markolva
A semmibe

Furcsa
Hogy olykor
Lehúnyom a szemem
És gyertyát gyújtasz
Némán

Nélkülem

Senki sem kopogtat
Mert
Senkit sem érdekel
Mi jár a fejemben
Pedig olyan szívesen
Nyitnék
Ajtót
Bárkinek

Nincs itt semmi
Ijesztő
Csak hatalmas álmok
Bősz remények
És titkos vágyak
Mögött
Annyi
Szenvedély

Ha mégis
Erre járnál
Zörgess rám
Kérlek