Ha a világ
Most kezdődne
Lehetnénk akár
Pillangók
Egyetlen virágon
Osztozva
Kitárt szárnyakkal
Magunkba szívva
Csalfa illatát
Újra és újra
Néha csak
Ennyi kell
Hogy végre szabad légy
Hogy csókot válts
A halállal
Majd nesztelen
Válj porrá
Ez talán a legszebb
És mégis
Leggyönyörűbb álom
Rólunk
Én ezt választanám
Igen
És ha lezárom a szemem
Lelkünk kék pilangója
Az égbe száll
És végül
Hazatér
Végül mégiscsak
Megláttalak újra
Egy röpke pillanatban
A tükörben
Én romantikus énem
Te magad is
Meglepődtél
De a helyzet az
Hogy ha már
Mindketten
Menekülünk
A világ elől
Talán ezentúl
Csak erre a kis időre
Akár
Új utakat is törhetnénk
Egyesült erővel
Megmászhatnánk
A leggyötrőbb csúcsokat
Hogy aztán ott várjuk ki
Csendben kortyolgatva
Míg megsemmisül
Körülöttünk
A világ
Csak ezt a néhány órát
Csenjük el
Aztán úgyis minden
Magába omlik
Velünk együtt
De végre
Boldogan
Én csak
Szeretnélek téged
Tudod, ahogy a hold
Büszkén tündököl
A csillagfoltos égbolton
Vagy ahogy a napfény
Arannyá ragyog
Két társtalan szívet
Én csak
Minden pillanatot
Azzal kezdenék
Aki vagy
Hogy minden csókkal
Újjá teremtselek
És minden erőmmel
Érted küzdenék
Én csak
Úgy érzem
Nem létezhet más
Mégsem lehetsz az enyém
Sosem voltál
Csak a dalaimban létezel
Ahol
Minden sor érted dobban
Egy újabb nap
Amikor csak
Nevetnek rajtad
Amikor csak
Levegőnek néznek
És úgy tesznek
Mintha
Ott sem lennél
Egy újabb nap
Amikor
Magadhoz ölelnél
Bárkit
Aki hozzád szól
Bárkit
Aki nem bánja
Hogy létezel
Mert
Fájhat minden percben
Létezel
Csak épp ez
Sosem túnik fel
Senkinek
Egy újabb nap
Céltalan
Azt hiszem
Szeretlek
Én romantikus énem
Jobban
Mint önmagam
Ennél persze
Nem is lehetne
Könnyebb dolgom
Hisz végül
Ha meg is bántanál
Újra együtt ébredünk
Minden alkalommal
Szemlesütve
Szégyellve
A tegnapot
Arra kérlek
Lépj előre
Ragyogj
És szakíts végre át
Minden gátat
Miattunk
Bár ugyanez a tüzijáték
Robbanna
Minden szívben
Ami idebenn
Ahányszor csak
Meggyújtom a lángot
És újra
Érezni akarom
Mindazt a szenvedélyt
Ami ahhoz vezetett
Hogy
Minden láng
Kialudjon
Azt hiszem
Az én holnapom
Nem szól
Senkihez
Nem kiált
Hangos szavakat
És nem izzik
Már
Senkiért
Azt hiszem
Az én holnapom
Hamvába hullt
Mielőtt
Ragyoghatott volna
Hisz csak
Félszegen pislákolt
Egy csendes hajnalon
Hogy aztán
Elnyeljék
A múlt árnyai
Azt hiszem
Az én holnapom
Csak egy illúzió
Amit észre sem
Vesznek
Ezért
Int búcsút
Mindenki
A történet kezdetén
Címkék: vers 
Miért is
Hullanék
Hangtalan
Porrá
Miért is
Vesznék
A múlt ködébe
Hirtelen
Miért is
Pattana szét
A valóság
Szövete
Szappanbuborékként
Egyetlen pillanatban
Szavak nélkül
Nincstelen
Miért is
Olvasod
Ezt a néhány sort
Nélkülem
Miért is
Maradtunk
Újra
Egymagunk
Ha tehetném
Minden tüzet
Újra gyújtanék
Ami valaha
Céltalan
Kihúnyt
Ha tehetném
Minden gátat
Betapasztanék
Ami valaha
Titkon
Áttört
Ha tehetném
Minden csillagot
Az égre hintenék
Ami valaha
Büszkén
Ragyogott
Ha tehetném
Végre
Érted nyúlnék
És csendre
Inteném
A szíved
Nincs más hátra
Ragyogjunk
Végre szerelmet
Csak te és én
Hogy mindezt
Feledhessem
Mi lenne
Ha egy utolsó
Dobbanással
Végül újra
Szeretnél
Majd
Mosolyogva
Búcsúznál
A történetből
Persze azért
Álmodhatsz néha
Csak egy percet
Elképzelve
Mindazt
Ami sosem voltál
Csak egy újabb
Sosem izzott
Pillanatot
Nélküled
Címkék: vers
Minden pillanat
Újabb lehetőség
Hogy végre
Megöld
Az összes korábbit
Hogy végre
Örökké élj
Csak abban
Az egyetlen
Szívdobbanásnyi
Másodpercben
Ami kitölthet
Akár
Egy regényt is
Rólad
Csak akarnod kell
Üsd fel végre
Azt a megsárgult
Napszítta füzetet
A szívedben
És lapozz tovább
Csak egyetlen oldal
És újra ragyognak
A holnapok
Egyetlen oldal
És végre nem titok
A befejezés
Egyetlen oldal
Ami csakis
Rólad szól
Olykor önmagad is megleped
Mi mindent vagy képes
Mosolyogva palástolni
Máskor csak sodródsz
Az árral
És a kín szinte
Kettészakít
Döbbenet
De minden hajnal
Bizonyítja
Mennyi fájdalmat
Dobban csendben
Semmivé
Egyetlen szív
Én csendesen
Zakatoló
Örök barátom
Holnap új nap virrad
Tegyünk fel hát mindent
Újra
Egy utolsó pörgetésre
Ne csüggedj
Bárhogy ropja
Olcsó táncát
Szíveden
A magány
Ne habozz
Mikor a sarkon túl
Új remény
Sejlik fel
A szürkületben
Ne fordulj vissza
Mert épp
Egy felhő mögül
Pislákol csak
Kacéran
A holdsugár
Ne nézz félre
Mikor
Csendes harcban
Megváltalak talán
A szerelmemmel
Legyen végre
Miénk
A pillanat
Ne szalaszd el
A pirkadatot
Tudom
Néha annyira fáj
Mégis
Dobbanj
Dobbanj
Dobbanj
Álmomban
Halott vasúti kocsik
Rozsdamarta erdejében
Bolyongtam
Míg angyali hang szólított
Kacéran
Csengőn
A romok közül
Bódult lépteim nyomán
Álmosan hajlott félre
A sínek közt bólogató
Megfakult vadvirág
És a porlepte csendben
Néha angyalom
Édes kacaja
Csilingelt
Hívott engem talán
Vagy csak búcsúzott
Örökre
Én mégis egyre kutattam
Elszántan
Ebben a különös vadonban
És azt kívántam
Bár sosem ébrednék fel
Légy végre őszinte
Senkit sem érdekel a múltad
Senkit sem érdekel a jövőd
Metsző hidegben
Kóborolsz
Átfagyottan
Vakon
Egy végtelen labirintusban
Ezt dobta a kocka
Ezt sodorta partra a tenger
Ezt mormolták a Nagy Öregek
Hát nyeld le a büszkeséged
Nézz fel
Az acélszürke égboltra
Végy egy nagy levegőt
És üvölts
Olcsó kis szellem
Ez volnék én
Aki hiába
Ölti a nyelvét
És zörgeti a láncait
Sosem félnek
Tőlem
Észre sem vesznek
Kísérthetek
Bármikor
Csak a kínos csend fogad
Te is
Épp vigyorogsz
Hát ennyire
Vagyok képes
Egymagam
Huhoghatok
Persze
És forgathatnám
A szemeim
Mégis
Azt hiszem
Hiába
Tenném
Hisz
Nélküled
Még itt sem tartanék
Nélküled
Céltalan a szellem
Csörögjön hát
Értünk
Minden láncom:
Ég velem!
Címkék: vers
Titkos hajnalaim
Féltett szivárványát
Már hiába keresném
Örökké elveszett
Olykor felnézek még
Némán fohászkodva
Hisz az utolsó illatok emléke
Szinte az égboltra robban
De nincs miben bíznom
Tudom jól
Szívem tarka szivárványa
Többé nem ragyoghat fel
Bár megtenné
Én a túlsó végén
Várnék örökké
Türelmesen
Tiszta cseppekben
Aranylik újra
A horizont
Csendes tollvonás
Húzza át
Az éjjel titkait
És a hajnal
Langyos érintése
Végül úgyis
Felszárítja könnyeink
Illékony a pillanat
Alig dobban csak a szív
Már elveszett
Minden
Igen
Minden szó
Legyen bár
Kimondatlan
Mégis
Haláltáncba hív
Így múlunk el
Újra és újra
Karon fogva
A magányt
Hiába ragyog
Értünk
A holnap
Leszegett fejjel
Egymást féljük
Mindörökké
Mint néma sziklaorom
Várakozom
Csendben
Odafent
A felhők táncában
Mielőtt
Egymagam
A habokba omlanék
Ez is lehet
Épp olyan szép halál
Mint bárki másé
Vagy akár
Nemesebb
Hisz érted hulltam
Porrá
Szerelmesen
Csak egy újabb híd
Életem főútján
Ködbe vesznek
A pillérek
És arctalan
Fázom
A némán hömpölygő
Fehér ködben
Ha ott várnál
A parton
Nekem az is
Elég lenne
Csak egy ölelés
Ami mindent
Felemészt
Hát így omlunk porrá
Bár közel
A pirkadat
Sosem érjük el
Mert minden emlék
Annyira fáj
Nélküled
Annyira fáj
És megint elmerülök
A semmiben
Hiába intenék
Innen már
Nincs kiút
Csak egy halvány
Ökörcsapás
Vezeti a végzetem
Harmattól nedves
Derékig érő
Vadvirágok közt
Álmodlak talán
Láttam bár
A szikrát
A szemeidben
De oly fájón
Kihúnyt minden
Hogy már csak
A könnyek
Csillannak
Reménytelen
Boldog az
Ki nem féli
A sorsot
Régi közhely
Egy megsárgult
Papírlapon
Összegyűröm hát
És a tűzbe vetem
Aztán csak
Álmodlak tovább
Furcsa
Hogy olykor
Bármit pengetek
Ugyanazt sírják
Az akkordok
Furcsa
Hogy olykor
Bármerre fordulok
Az arcod fogad
Minden utcasarkon
Furcsa
Hogy olykor
Veled zuhannék
A kezed markolva
A semmibe
Furcsa
Hogy olykor
Lehúnyom a szemem
És gyertyát gyújtasz
Némán
Nélkülem
Címkék: vers
