Harminc év után
Már lehet miért
Felszegni az állunk
Harminc év
Talán többet jelent
Mint néhány sor
Egy pályázaton
De mégis mindig
Ki kell állnunk
Akár az utolsó kanál
Levesért
Az étteremben
Amit pofátlanul elvinne
A pincér
De mi
Ragaszkodunk
A tányérunkhoz
És a szavakért
Mert
Néha bizony
Majd megfeszülünk
Hogy értelmet nyerjen
Egy mondat
Amit nem is úgy
Értettünk
De talán mégis
Célba ért
És a harminc évért
Ami már a múlté
És sosem kapjuk vissza
De akkor már
Múljon el
Ha kell
Aztán majd
Millió évvel fizetünk
Millió apró bűnért
Miért nem olvasunk
Verseket
Pedig annyira kell
Hogy marjon
És szívet fakasszon
Néhány sor
Akár csak két percben
És néha a végén
Úgy leszünk
Boldogok
Némák
Nincstelenek
Büszkék
Harcosok
Vagy akár
Szerelmesek
Hogy látszólag
Semmi sem történt
Pedig
Végre egyszer
Egyként lélegzünk
Egy szívként
Dobbanunk
Valakivel
Aki sosem voltunk
És a tűzkarikán
Is átugranánk
Kézenfogva
És csókot váltanánk a halállal
Csak mert
A soraival
Átkarol
És ha csak bólintunk is
A végén
Hogy
Ez is megvolt
Akkor is
Megérte
De még mennyire
Megérte
Jól van hát
Nincs itt semmi baj
Elvégre
A szél olyan hévvel
Kap bele a hajamba
Hogy feltartott fejjel
Szívhatom magamba
Édes illatát
És miközben
Magam elé képzelek
Minden holnapot
Ami akár
Rám is várhatott
Volna
A lángtenger már
Szinte elemészt
Így ér véget
Egy megfakult
Szürke történet
Melyben elmarad
A csattanó
Égnek emelt arccal
Hamis gyönyörben
Emléktelen
Tudom
Hogy rám vár titokban
Bár olyan halkan
Lépdel
Felém
Lábujjhegyen
Szemlesütve
Hogy talán ő maga
Sem
Tud róla
De ha egyszer
Akár csak dacból
Elszakad
Megtörik a csend
Akkor végre
Aranyba borulunk
Akkor végre
Új kiút robban
Akkor végre
Felragyognak a színek
A türelem erény
Más úgysincs
Mit felmutass
Vannak hangok
Amiket sosem akarsz
Megismerni
Például
A kapu nyikordulását
Hajnali egykor
Mikor már azt hitted
Mindenki
Alszik
És te is
Úgy tettél
De csak
Majdnem
Végül persze
Arra ébredsz
Hogy mindenféle ruhákat
Rángatsz magadra
Hogy utána eredj
A sötétben
És tekersz a városban
Éjjel
Egymagadban
Bár tudnád merre
De ő mindig
Egy lépéssel
Előtted jár
Mert ő meg akar halni
Igen
Míg te egyre csak
Élni akarsz
De közben
Annyira szeretnéd
Megmenteni
Hisz mégiscsak ő
Adott életet
Kettőtöknek
És épp annyira szereted
Hogy akár
Gyűlölhetnéd
És néha megtalálod
De legalább annyiszor
Csak félrehúzódsz
És zokogsz
Egy elfelejtett anya
Elfelejtett gyermekeként
Tíz évvel ezelőtt
Épp ilyen rossz versekkel
Házaltál
Mint manapság
Csak épp
Egy font hús helyett
Még egy korty sörért
Tetted
S hogy végre
Hamvába dőljön a hajnal
Te hamis rímkufár
Te olcsó blogbitorló
Most persze be is linkeled
A mocskod
Csak hogy koszlott függönyöd mögül
Kisandítva
Mint egyszeri menyétlelkű
Satrafa
Egy szombat délután
A sikerben fürdőzz
Hát igen
Pontosan ez történik
Amikor bárki
Tollat ragadhat
A klasszisok
Elhullanak
(Rájuk majd visszatérünk később)
A félhülye amatőr
Viszont itt integet lelkesen:
Szevasztok!
Míg a lücmalac szuszog
Az alkotó pihen
És ha mind ebben maradnánk
Talán sosem jött volna
Az a perc
Mikor
Magadra maradtál
S együtt
Számolnánk
Vissza
A pillanatot
Akkor Veled kiáltanék
Hirtelen
Hogy mindenki hallja:
Itt vagyok!
Csak mi ketten
És szakadjon bár az ég
Én szeretlek
Halljátok bátran
Itt vagyok!
Szorongasson csak
A pillanat
Többé nem ragyoghat
Céltalan
Mert
Szeretlek!
És csak te és én
Létezünk
Együtt
És jöhet bárhol
Bárki
Mi kézenfogva
Várjuk a percet
Müzlivel a vállamon
Igen
Müzlivel a vállamon
És összebújunk
Csak mi ketten
És persze a cica
És hárman dorombolunk
Egyetlen dallamot
Teljes
Egyetértésben
Tulajdonképpen
Az hogy senki sem válaszol
Őszintén
Vagy akár
Bármit
Az is egyfajta
Végrendelet
Mikor az elutasítás
Nyújtja a poharát feléd
És te fülig érő
Vigyorral
Koccintasz
Az is egyfajta
Válasz
Mindenképp
Egyedül vagy
Ebben a harcban
Szóval nevess csak
És tapaszd a füled a falra
A szomszédban
Épp
Pörköltet főznek
Ez is egyfajta
Kényelem
Oké
Ma tényleg nem dolgoztam
Csak elméletben
De úgy nagyon
És majd beleizzadtam
Hogy végre
Felébredjek
Végül nem mentem
Mert
Nem hívtak
Ha meg bárkitől azt hallod
Hogy igen
Akkor hazudik
Mert nem is csörgött
A telefonom
Csak valamikor délelőtt
De akkor meg
Aludtam
Most mit tudtam volna
Csinálni
Mikor eleve
Hajnalig vártam
Hogy hívjanak
Türelmesen
És ez már
Nem az első nap
Hogy várok
És izgulok
Hisz annyi helyre jelentkeztem
Hogy szinte belerokkanok
De nem hívnak
Nem hívnak
Nem hívnak
A hírek szerint
Hajnalban
Születnek
A halhatatlan versek
Vagyis ez most az
Fogadjuk el
Dédelgessük
Adjunk kabátot rá
És öleljük át
Hogy meg ne fázzon
Ha pedig túl vagyunk
Mindezen
És még akad bárki
Aki velem maradt
Akkor lépjünk tovább
Akár kettőt is
Merészen
Szóval itt ülünk
Csak te és én
Egy érdektelen blog
Érdektelen posztja előtt
Farkasszemet nézve
Látlak ám!
A kérdés csak az
Hogy ki nevet fel először
Ebben az abszurd
Szendvicsben
Nekem már remeg a szám széle
Hát a tiéd?
Nyilván hülye ötlet volt
De mikor elindultam
Még nem éreztem annak
Pedig alighanem
Úgy festettem
Mint egy mobilizált
Hajléktalan
Aki minden cuccát
Egyszerre akarja
Magával vinni
Egy retkes biciklin
Hát igen
Talán a Télapó lehetett
Utoljára
Ennyire megpakolva
Én mégis ott bolyongtam
A töltésen
Azokkal a savanyú
Konzervekkel
És eleinte
Rettentő büszke voltam
Magamra
Persze azóta megtanultam
Hogy a menekülés
Mindig relatív
Történhet
Egy jól fűtött szobában is
Egyetlen pohárral
A romantizált verziót
Odakint
Meg örököljék a fiatalok
Szerintem
Rájuk is fér
Örökké nem lehet
Elfutni
Mert bárhogy lavírozol
Előbb-utóbb
Ott vár a téglafal
Hogy belerohanj
A csattanás után persze
Míg a sebeid nyalogatod
Mindjárt okosabb leszel
Néha annyira
Hogy azt is elfelejted
Mi elől futottál
És magukhoz csábítanak
A faliszőttesre való
Közhelyes bölcsességek
Amiket rögtön
Facebookra posztolsz
Lázas igyekezettel
Vegyél hát
Egy nagy levegőt
És inkább menekülj tovább
Néha egész jó érzés
Ismét
Úton lenni
Ha pedig eljön a nap
Mikor végre
Színt kell vallanod
Hát Istenem
Te megtettél mindent
Megtettél mindent
Nincs is annál
Hétköznapibb
Varázslat
Mikor a hajnal
Hirtelen
Szárnyra kel
Lerázza magáról
A tegnap mocskát
Tüntetőn dobbant
Felszegi a fejét
És felröppen
A végtelenbe
Persze mindig visszanéz
Egy pillanatra
Csak afféle
Megszokásból
És ha mázlid van
Talán épp rád
Mert akkor
De csakis akkor
Csalfa mosolyt ragyog rád
Ami majd melegen átölel
Míg ő eltűnik
A horizonton
Ez is csak néhány sor
Az enyészetnek
Holtan megszült szavak
Melyek rögtön
Porrá omlanak
Nem látja őket más
Csak én
És egy kíváncsi cica
Na persze
Ez is valami
Ez máris
Valami
És ha köztünk marad
Az ugye egy titok
Amin majd
Csendben
Osztozhatunk
Összekacsintva
Csak én és a cica
Mégis
Ki várna ennél többet
Valaha
Az élettől?
Ott voltunk
És épp csak megnyaltuk a nyarat
És talán jobb lett volna
Visszakozni
De ha már megtörtént
Akkor
Megtörtént
És bizony
Gyönyörű volt
Főleg
Mikor a töltésen gyalogoltunk
Hátunkon a sátorral
Amiből később
Egyet persze
Elvesztettünk
De ezt akkor még
Nem tudtuk
És tüzet raktunk
És megsütöttünk mindent
Amit a zsákban
Bújtattunk
Végül jött a vihar
Ahol elvesztettem
Mindent
Aki vagy
És
Aki lehettél volna
Amikor az ébresztő megszólal hajnali négy órakor, Richárd már két órája ébren forgolódik. Mindig nehezen alszik el józanul és nagyon sokat kell innia ahhoz, hogy igazán kiüsse magát. A legrosszabb valahol a kettő között van: iszik néhány sört, talán már éppen el is kezdené jól érezni magát; de a másnapi munka korán ágyba zavarja. Ilyenkor egy furcsa ködben lebeg az ember. Hálistennek nem józan, de az igazi berúgástól sajnos nagyon, nagyon messze van. Hogy mit lehet ilyenkor tenni? Nos, tovább inni talán jól hangzik, de az a létező legrosszabb megoldás, abból munka biztos nem lesz. Richárd inkább a fantáziájába menekül; volt már hajótörött egy lakatlan szigeten, túlélő egy zombiapokalipszisban, túlélő a dzsungelben... a lényeg, hogy minden helyzetben egyedül legyen. A társaság csak megölné a hangulatot.
Hétfő van. Pontosabban hétfő hajnal. A lehető legrosszabb időpont a józanodásra. Annyi, de annyi emlék fűzi még a hétvégéhez, mikor az egész világ a lába előtt hevert és csak bontotta egyik sört a másik után. A picsába, hisz csak alig néhány órája ért véget az egész. Ilyen könnyű lenne? Ennyivel meg lehet törni egy embert?
Miközben ezen morfondírozik, Richárd lezuhanyzik, felöltözik és megmossa a fogát. Vagyis ami a fogaiból megmaradt. Furcsán fest a ruháiban és valahogy a haja sem akar rendesen megállni, pedig kétszer is átfésülte. Igazság szerint semmi sem stimmel abban, amit a tükörben lát; mégsem kiált pánikot, hisz már évek óta így fest. Gyakorlatilag ez a normális. Mint a fogfájás. Valaminek mindig kínoznia kell az embert.
Ahogy a cipőt húzza, eszébe jut, hogy talán ezt a hétvégét is elbaszta. Igaz, emlékszik belőle néhány órára, ami tulajdonképpen nem is volt rossz, de akkor is ott van a többi, ami totális homály. És milyen sokba került. Megérte? Tuti megint belekötött valakibe, akibe nem kellett volna, vagy szerelmet vallott valami ezer éve nem látott nőnek, és ez mind csak ezután fog kiderülni... Megérte? Mindegy, bassza meg.
Lefelé a lépcsőn a kabátját igazgatja. Szétfeslett a cipzár. Sebaj, legközelebb majd begombolja. Ez akkora problémát jelent?
A kerékpár az alagsori tárolóban pihen. A villany nem működik. Megint. Richárd óvatosan előkeresi a kulcsait és a sötétben kitapogatja a lakatot. Miközben kifelé tolja a biciklit, még mindig az jár az eszében, miért is érdemelte ki ezt az egészet. Egy sikeres ember délig aludna, majd sárkányként okádná ki magából a jókedvet. Egy sikeres ember sosem tolná ki a biciklit hajnali ötkor egy alagsorból. Bassza meg, mit csinálna egyáltalán egy sikeres ember egy alagsorban? Végre egy értelmes téma, amin elmerenghet, míg beér a munkába.
Öltözőszekrény, alig húsz perccel később. Ugyanazok az ismerős, hullamerev arcok. Így mindjárt nem is olyan elviselhetetlen ez a hamis másnaposság. Mindenki ugyanazzal a savanyú kifejezéssel veszi tudomásul, hogy ez a hét is elkezdődött. Mintha valaha is véget ért volna az előző.
"Én legalább éltem, de itt mindenki halott" - gondolja Richárd, miközben magára rángatja a szakadt köpenyt, belebújik a nevetséges sapkába és felhúzza a kinyúlt, kopott cipőt. A maszk marad utoljára, csak hogy mindezt megkoronázza. Egy újabb torz tükörkép, amit majd magával vihet a sírba. Már épp bezárná a szekrényajtót, mikor megtorpan. Mintha valamit elfelejtett volna. Újra kinyitja és tanácstalanul mered a bent heverő szemétkupacra. Egy értelmetlen munka értelmetlen kellékei. Akad itt bármi, ami ér valamit?
A műszak eseménytelenül telik. Richárd időnként kimegy a mosdóba, időnként pedig az öltözőbe. Az öltözőben általában elfogyaszt egy energiaitalt. Ennek másnaposan különös jelentősége van, de egyébként jobbára csak kellék, ahogy minden más is az. A kollégák megjegyzései csendes zümmögéssé tompulnak. Tulajdonképpen ez a tompaság nagyon is hasonló ahhoz, amikor részeg, leszámítva, hogy kicsit sem érzi jól magát. Vagy mégis ugyanaz lenne? Végre egy értelmes téma, amin műszak közben elmerenghet. Más úgysem jut az eszébe.
Közeledik a dél és Richárd ösztönei újra kezdenek magukhoz térni. Talán ez a nap is véget ér egyszer? Talán minden újra értelmet nyer? Richárd agya dolgozni kezd és gondolatban már odahaza jár. Vajon mennyi sört vegyen hazafelé? Nehéz kérdés, hisz nem szabad annyira kiütnie magát, hogy másnap ne tudjon újra felkelni, viszont eleget kell innia ahhoz, hogy valahogy el is tudjon aludni. Az örök körforgás. Jin és Jang. Végül tíz sörben állapodik meg a lelkiismeretével. Az nem túl sok és nem is kevés. Illetve kevés persze, de néha engedni kell valamiben. Valamiben mindig engedni kell.
Újabb csapó, Richárd a vasúti átkelőnél várakozik. Előtte mindkét irányban hatalmas kocsisor, a vonat messziről közeledik. Mindenki hazafelé tart. Halványan felmerül benne az öngyilkosság gondolata: itt nincs sorompó, mindössze a megfelelő pillanatban kéne a vonat elé hajtani. Persze ennek sem volna értelme, hisz már megvette a sört. Egy újabb nap haladékért fizetett a sorsnak, ugyan mi értelme lenne eldobni? Öngyilkolni csak csórón érdemes. Míg ezen töpreng, a vonat elhajt és lassan megindulnak az autók. Vajon hová tartanak? Vajon hány hátsó ülésen pihennek ugyanazok a sörök?
És igen, végül otthon köt ki megint. Sör szisszen, miközben fáradtan végignyúl az ágyon. Egy hatalmas korty mossa el az összes basztatást. És micsoda dicsőséges korty az! Feledtet mindent, ami reggel óta kínozta. És nyilván azt is, ami nem. Persze mindig ott les a háttérben a holnap, ami majd pont olyan szarul fog indulni, mint a mai reggel, de most végre - VÉGRE! - kicsit jól érzi magát.
Richárd az ágyban fekszik, kezében az utolsó sör, az utolsó kortyokkal. És az ébresztő hangja már oly közel, annyira közel...
Volt idő
Nem is olyan rég
Mikor
Elvesztettem egy barátot
Az egyetlen barátom
Bár lenne másként
Bár találkoznánk
Holnap
A szokott helyen
Annál a csontra kopott
Biliárdasztalnál
És csak koccintanánk
Újra és újra
Minden kör után
Kit érdekel
Ki nyer
Legfeljebb
A vesztes fizet
Még egyet
És ha nem megy a játék
Csak odalépek
A zenegéphez
Kérek néhány dalt
És hirtelen
Varázslat
Minden új értelmet nyer
Persze nem vagyok naív
Talán már sosem iszunk
A győzelemre
Úgy biztosan nem
Ahogy régen
Hisz
Minden elveszett
Azóta
De ha mégis
És újra
Találkozunk
Kérlek
Tegyünk úgy
Mintha még mindig
Barátok lennénk
Miért is ne?
Minden furcsa reggelek
Királya
Szolnokon esett meg
Egy albérletben
Ahol négyen osztoztunk
Két szobán
Teljes egyetértésben
Épp egy nagyon durván
Másnapos
Reggelből
Próbáltunk kigyógyulni
Mikor megjelent D. az ajtóban
És ember
D. aztán tudta
Hogy kell megjelenni
Szóval ott állt
Legalábbis megpróbált megállni
És közölte
Hogy
"Srácok
Tegnap este
Valamit nagyon durván elbasztam"
Először persze
Pont nem érdekelt senkit
De végül
Hosszas győzködés után
Mind átvonszoltuk magunkat
Az ágyához
Aztán felnyitotta
És ott hevert
Egy komplett
Töltőcső
Amit valami benzinkúton vágott le
Az oszlopról
Persze azonnal beterített
Mindent
A benzinszag
És egyikünk sem értette
Hogy tudta
Azt a vastag gumicsövet
Átvágni
És mivel
És hogyan hozta haza
Ő maga sem
Szóval igen
Máig ez az egyike
A legnagyobb rejtélyeknek
És D.
Bárhol is legyél
Remélem
Azóta
Rájöttél
A megfejtésre
Ez is csak egy éjjel
35 év a tankban
És nagy részét
Elpazaroltam
De mégis itt pihen
Egy cica
Az ölemben
Aki úgy szeret
Ahogy vagyok
És bújik
És puszit ad
És dorombol
Varázslat
És mostmár
Ő is ott
A tankban
Valahol persze
Érzem
Hogy ez nem az igazi
És annyi mindent
Tehettem volna másként
Meg is próbáltam
De mindig csak félgőzzel
Még a pillanat is
Ahogy ezt a verset írom
Valahogy olyan félkésznek tűnik
Az utolsó korty sör
A pohárban
De az elpazarolt órák
Máris kopogtatnak
Hogy holnap tárt karokkal
Öleljenek magukhoz
Reggel persze
Minden megváltozik
És újabb birkákat
Sorakoztatok fel
Önként
Az életnek csúfolt
Vágóhíd előtt
Hát igen
Így megy ez
Semmi sem vár az alagút végén
Hacsak nem vagy
A Munka Hőse
Aki pont szarik rá
És van is közönséged
Aki tapsol érte
Nem hívtak
Ma sem
Pedig azt ígérték
Mondjuk nem beszéltem velük
De tudják a számom
Asszem
Nem is baj
Mert holnap
Úgyis írni akarok
Egy másik helyre
Bár nem biztos
Hogy lesz rá időm
De ha nem holnap
Akkor hétfőn biztos
Azzal kezdek
Ez a legfontosabb
Most
Hogy végre ráérek
Egyébként képzeld
Ha majd megyek
Tökjól fogok keresni
Mármint
Ahhoz képest
Mintha nem mennék
Olvastam is
Hogy így éri meg
Nyomni kell
Mármint én még nem voltam
De majd ha megyek
Érted
Hallom
Mindjárt felveszem
Csak még ezt megnézem
Tökjó az órabér
Igaz csak jövő hónaptól keresnek
De szerintem megvárom
Miért van az
Hogy aki a legbőszebben támad
Az ért meg
A legkevésbé
Miért van az
Hogy aki mindenért téged okol
Azt sosem érdekli
Veled mi van
Miért van az
Hogy újra és újra
Felbugyog a falakból
A gyűlölet
Pedig oly bőszen álcázzuk
Hétről hétre
Miért van az
Hogy ezek a szavak
Sem jelentenek semmit
És holnap ugyanaz a gúny fogad
Ami minden nappal elkísér
És újra
Összesúgtok
A hátam mögött
Miért van az
Hogy még itt vagyok
Miért
Miért?
Amikor maga a költő
Szabadkozik
Az épp olyan
Kínos
Mint amikor
A prostinál
Nincs
Óvszer
Amikor maga a költő
Kér figyelmet
Az kínosabb
Mint amikor
Egy orvos
Önként
A seggedbe túr
Amikor maga a költő
Válik naggyá
Megszólal az ébresztő
És újra hajnali négy van
De nem is baj
Mert
A kollégám
Ígért
Egy jó viccet
Címkék: vers
A sör hízlal
Olvastam
Nagyjából
Minden harmadik
Facebook
Varázsposztban
Hát bár felhízlalna
Annyira
Hogy többé
Ne kelljen
Őket
Olvasnom
Mi több
Hízlaljon még tovább
Hogy csendes
Baszdmegek
Helyett
Jókora béllel
Riasszak el
Minden
Önkéntes
Bölcselkedőt
Rezegjen a háj
Remegjenek ők is
Végre
És talán
Meghátrálnak
Vagy ha nem
Hát
Akkor én fogok
Dagadtan vagy sem
De én
Mindenképp
Sörrel a kezemben
Távozom
