Mint néma sziklaorom
Várakozom
Csendben
Odafent
A felhők táncában
Mielőtt
Egymagam
A habokba omlanék
Ez is lehet
Épp olyan szép halál
Mint bárki másé
Vagy akár
Nemesebb
Hisz érted hulltam
Porrá
Szerelmesen
Csak egy újabb híd
Életem főútján
Ködbe vesznek
A pillérek
És arctalan
Fázom
A némán hömpölygő
Fehér ködben
Ha ott várnál
A parton
Nekem az is
Elég lenne
Csak egy ölelés
Ami mindent
Felemészt
Hát így omlunk porrá
Bár közel
A pirkadat
Sosem érjük el
Mert minden emlék
Annyira fáj
Nélküled
Annyira fáj
És megint elmerülök
A semmiben
Hiába intenék
Innen már
Nincs kiút
Csak egy halvány
Ökörcsapás
Vezeti a végzetem
Harmattól nedves
Derékig érő
Vadvirágok közt
Álmodlak talán
Láttam bár
A szikrát
A szemeidben
De oly fájón
Kihúnyt minden
Hogy már csak
A könnyek
Csillannak
Reménytelen
Boldog az
Ki nem féli
A sorsot
Régi közhely
Egy megsárgult
Papírlapon
Összegyűröm hát
És a tűzbe vetem
Aztán csak
Álmodlak tovább
Furcsa
Hogy olykor
Bármit pengetek
Ugyanazt sírják
Az akkordok
Furcsa
Hogy olykor
Bármerre fordulok
Az arcod fogad
Minden utcasarkon
Furcsa
Hogy olykor
Veled zuhannék
A kezed markolva
A semmibe
Furcsa
Hogy olykor
Lehúnyom a szemem
És gyertyát gyújtasz
Némán
Nélkülem
Címkék: vers
Senki sem kopogtat
Mert
Senkit sem érdekel
Mi jár a fejemben
Pedig olyan szívesen
Nyitnék
Ajtót
Bárkinek
Nincs itt semmi
Ijesztő
Csak hatalmas álmok
Bősz remények
És titkos vágyak
Mögött
Annyi
Szenvedély
Ha mégis
Erre járnál
Zörgess rám
Kérlek
Legtöbbször csak
Magamhoz ölelném
A világot
És egyre
Szorítanám
Sosem múló
Szerelemmel
Legtöbbször csak
Tálcán nyújtanám
A szívem
Bárkinek
Aki érte nyúlna
Egy varázslatos
Reggelen
Legtöbbször csak
Némán
Könnyezem
Életem
Sosem volt dalait
És magamban dúdolom
A refrént
Legtöbbször csak
Eltünnék
Egy apró repedésben
Amit észre sem veszel
A legsötétebb sarokban
Hogy soha többé
Ne találj rám
Nem is olyan rég
Karomba hullott
Egy csillag
A hajnali égboltról
Gondolt egy merészet
És bátran kihúnyt
Hogy a szemeimben
Aztán
Újra felragyogjon
Bárhogy
Szorítottam
Magamhoz
A végtelent
Sosem pótolhattam
Bár értem izzott
Néhány pillanatig
És közben engem is
Lángba borított
Az égbolt
Mégis
Üres maradt
Volna
Nélküle
Gyere ölelj magadhoz
Ha fázol
Másra úgysem
Voltam jó
Sohasem
Csak egy poros megálló
Az őrületben
Egy korty langyos víz
Az utolsó oázis
Árnyékában
Búcsúzóul
Azért ints majd
A zsebkendőddel
Másra úgysem
Voltam jó
Sohasem
Ha rajtad múlik
Nem látlak többé
Mit tehetnék
így végződik
Minden
Céltalan harc
A könnyek úgyis
Elmossák
A bűneink
Másra úgysem
Voltam jó
Sohasem
Olykor dühödten
Robban benned
A fájdalom
Máskor csak
Némán marja tested
S olykor zokogva
Siratnád
Életed romjait
Míg máskor csak
Legbelül könnyezel
Nincs nagy
Különbség
Végül úgyis
Csontig hatol
A kín
És elemészt mindent
Ami még
Megmaradt
Belőled
Odabent
Vannak percek
Amikre örökké
Tudnál várni
Miközben jól tudod
Hogy sosem jönnek el
Csak gúnyos nevetés
Fogad
A sarokból
Hisz
Épp erről szólt
Az életed
Minden rohadt
Alkalommal
Nevettek rajtad
Igen
Csak nevettek rajtad
Még te is
Akit annyira tudtam
Volna
Szeretni
És még most is tudnék
De egyre csak halványulsz
És titkod velünk múlik
Hangtalan
Tudom
Hogy nincs megváltás
Tudom
Hogy szenvednem kell
Pirkadat előtt
Fojt igazán
A sötétség
Hát magamhoz ölelem
Fekete éjjelek
Folyton
Ugyanazzal
Az üveggel
És pohárral
A kezedben
És egyre
Ugyanaz a film
Pereg
Fekete lesz majd
A reggel is
Hisz megint
Nem ért
Célba
A történeted
Pedig micsoda
Hattyúdalt
Húzott
Serényen
A zenekar
Ez itt újra a vég
Kösd be az öved
Talán ma
Végre
Sikerrel jársz
És felszínre
Bukkansz
A szakadék mélyén
Minden gyötrelmek
Forrása
A hajnal
Mikor arra eszmélsz
Hogy nyújthatod
Tálcán
Szíved minden dobbanását
Álmaid
Harcaid
Lelked szilaj hullámait
A vágyak tengerén
Harcolhatsz némán
Vagy dőlhetnek a szavak
Lehetsz sejlő árnykép
Akár lángpallosú lovag
Szólíthat a menny
És csábíthat a pokol
Két szó csak
Mit suttog a vég:
Nem elég
Nem elég
Nem elég.
Címkék: vers 
Tegyük fel
Hogy ez az éjjel
Nem csak egy újabb kudarc
Abban a hosszú sorban
Amit titkon
Magam mögött hagytam
Hosszan kígyóznak pedig
Csendes gyötrelmeim
Alighanem
Nem is szívlelik
Egymás társaságát
Igazán
Ha másért nem is
Miattuk érdemes élnem
És némán szorítani
Egy szebb holnapért
Megérdemelnék
Odabent
Tegyük fel
Hogy reggelre
Minden értelmet nyer
Nem fog persze
De a kedvükért most
Tegyük fel
Félszeg remény
Ver tanyát halkan
Kezet nyújt remélőn
A nincstelen
Olcsó vigasz ez is
Egy olcsó éjjelen
Csak az illatodra
Vágyom
És újra feldereng
A hajnal
Csak a csókod ize
Csábít
És újra ölelnélek
Titokban
Ketten összeforrva
Némán
Alig pillogva
Szerettünk
Félszegen
De elveszve
A szemeidben
Ragyogtam talán
Harminc év után
Már lehet miért
Felszegni az állunk
Harminc év
Talán többet jelent
Mint néhány sor
Egy pályázaton
De mégis mindig
Ki kell állnunk
Akár az utolsó kanál
Levesért
Az étteremben
Amit pofátlanul elvinne
A pincér
De mi
Ragaszkodunk
A tányérunkhoz
És a szavakért
Mert
Néha bizony
Majd megfeszülünk
Hogy értelmet nyerjen
Egy mondat
Amit nem is úgy
Értettünk
De talán mégis
Célba ért
És a harminc évért
Ami már a múlté
És sosem kapjuk vissza
De akkor már
Múljon el
Ha kell
Aztán majd
Millió évvel fizetünk
Millió apró bűnért
Miért nem olvasunk
Verseket
Pedig annyira kell
Hogy marjon
És szívet fakasszon
Néhány sor
Akár csak két percben
És néha a végén
Úgy leszünk
Boldogok
Némák
Nincstelenek
Büszkék
Harcosok
Vagy akár
Szerelmesek
Hogy látszólag
Semmi sem történt
Pedig
Végre egyszer
Egyként lélegzünk
Egy szívként
Dobbanunk
Valakivel
Aki sosem voltunk
És a tűzkarikán
Is átugranánk
Kézenfogva
És csókot váltanánk a halállal
Csak mert
A soraival
Átkarol
És ha csak bólintunk is
A végén
Hogy
Ez is megvolt
Akkor is
Megérte
De még mennyire
Megérte
Jól van hát
Nincs itt semmi baj
Elvégre
A szél olyan hévvel
Kap bele a hajamba
Hogy feltartott fejjel
Szívhatom magamba
Édes illatát
És miközben
Magam elé képzelek
Minden holnapot
Ami akár
Rám is várhatott
Volna
A lángtenger már
Szinte elemészt
Így ér véget
Egy megfakult
Szürke történet
Melyben elmarad
A csattanó
Égnek emelt arccal
Hamis gyönyörben
Emléktelen
Tudom
Hogy rám vár titokban
Bár olyan halkan
Lépdel
Felém
Lábujjhegyen
Szemlesütve
Hogy talán ő maga
Sem
Tud róla
De ha egyszer
Akár csak dacból
Elszakad
Megtörik a csend
Akkor végre
Aranyba borulunk
Akkor végre
Új kiút robban
Akkor végre
Felragyognak a színek
A türelem erény
Más úgysincs
Mit felmutass
Vannak hangok
Amiket sosem akarsz
Megismerni
Például
A kapu nyikordulását
Hajnali egykor
Mikor már azt hitted
Mindenki
Alszik
És te is
Úgy tettél
De csak
Majdnem
Végül persze
Arra ébredsz
Hogy mindenféle ruhákat
Rángatsz magadra
Hogy utána eredj
A sötétben
És tekersz a városban
Éjjel
Egymagadban
Bár tudnád merre
De ő mindig
Egy lépéssel
Előtted jár
Mert ő meg akar halni
Igen
Míg te egyre csak
Élni akarsz
De közben
Annyira szeretnéd
Megmenteni
Hisz mégiscsak ő
Adott életet
Kettőtöknek
És épp annyira szereted
Hogy akár
Gyűlölhetnéd
És néha megtalálod
De legalább annyiszor
Csak félrehúzódsz
És zokogsz
Egy elfelejtett anya
Elfelejtett gyermekeként
Tíz évvel ezelőtt
Épp ilyen rossz versekkel
Házaltál
Mint manapság
Csak épp
Egy font hús helyett
Még egy korty sörért
Tetted
S hogy végre
Hamvába dőljön a hajnal
Te hamis rímkufár
Te olcsó blogbitorló
Most persze be is linkeled
A mocskod
Csak hogy koszlott függönyöd mögül
Kisandítva
Mint egyszeri menyétlelkű
Satrafa
Egy szombat délután
A sikerben fürdőzz
Hát igen
Pontosan ez történik
Amikor bárki
Tollat ragadhat
A klasszisok
Elhullanak
(Rájuk majd visszatérünk később)
A félhülye amatőr
Viszont itt integet lelkesen:
Szevasztok!
Míg a lücmalac szuszog
Az alkotó pihen
És ha mind ebben maradnánk
Talán sosem jött volna
Az a perc
Mikor
Magadra maradtál
S együtt
Számolnánk
Vissza
A pillanatot
Akkor Veled kiáltanék
Hirtelen
Hogy mindenki hallja:
Itt vagyok!
Csak mi ketten
És szakadjon bár az ég
Én szeretlek
Halljátok bátran
Itt vagyok!
Szorongasson csak
A pillanat
Többé nem ragyoghat
Céltalan
Mert
Szeretlek!
És csak te és én
Létezünk
Együtt
És jöhet bárhol
Bárki
Mi kézenfogva
Várjuk a percet
Müzlivel a vállamon
Igen
Müzlivel a vállamon
És összebújunk
Csak mi ketten
És persze a cica
És hárman dorombolunk
Egyetlen dallamot
Teljes
Egyetértésben
