joeperry blogja
"I'm on my way and I'll be there one day..."

Mi lenne
Ha megragadnám a nyarat
Ha magamhoz láncolnám
És édes illatát
Magamba szívnám
Reggelente 

Mi lenne
Ha minden szerelmem
A világra zúdítanám
Egyetlen forró
Idétlen másodpercben
Miközben
Csendben melengetem
A pillanatot 

Mi lenne
Ha egy titkos akkord
Minden húron
Ugyanazt a hangot zengené
Bárhogy reszketnek
Megfáradt ujjaim 

Mi lenne
Ha minden félelmem
Elnyelné
Az utolsó napsugár
Amit végül úgyis
Kalitkába zárok
A történet végén

Ez már a vég kezdete
Csontsovány farkasok
Marakodnak
Habzó pofával
Az utolsó húscafatért

Ez már a vég kezdete
Rideg falak közt
Remegő ujjak
Markolják
A semmit

Ez már a vég kezdete
Vérre szomjazik a világ
Tollal a kézben
Üvöltenél
Ócska kis fegyver

Ez már a vég kezdete
Gyújts tüzet
Itt az idő
Tort ülni
Napjaid romjain

Ha látnád, amit én látok
Talán féltenél
Talán nevetnél
Rajtam

Pedig van valami 
Megfakult
Ragyogás
Azokban a szemekben
Miközben újabb italt kérnek
És felednék
Ó, mennyire felednék
A hajnalt

De nincs kiút
Csak egy újabb napot temettek
Maguk alá
A hazugságok
Csak még néhány lelket vert
Láncra a sors

És mikor holnap
Felébredünk
Titkos szövetségben
Majd serényen hajtunk
Megint
Rabigába
Minden átkozott percet
Ami elől oly bőszen
Menekültünk

Ne várj tovább
Ülj ide mellém
És szívd végre magadba
Ezt a langyos
Édes illatot

Így

Ugye
Egyszerre minden
Új értelmet nyert?

A méhek tánca
Egy kótyagos délután
Forrón
Tiszta szenvedéllyel
Szivárvány szirmok habjain

Örök mámorban
Részegen
Akár egy nedves álom
Melyből
Sosem ébrednél fel

A vonyítás
Mely egyszerre szakad fel
Ezer és egy
Megsebzett kutya torkából
Miközben
Összevizelt nadrágban
Botorkálsz
Megint
Ugyanabban a kapualjban

Egy töltött fegyver
Valaki izzadt
Reszkető kezében
Az arcodba nyomva
Farkasszemet nézve
A halállal

Csak egy újabb
Fuldokló
Nyáresti éjjel
A mohón lüktető
Borissza
Csillagtenger alatt

Mindig akad egy menedék
Egy széltépte sátor
Egy halott sziklafal
Valahol
A háttérben
Ahol egy magamfajta
Lelketlen csavargó
Megpihenhet

Kell lennie...

Hisz nélküle
Az örök menekülés
A bennünk élő láng
Csak szemfényvesztés
Céltalan lobbant
És egy reggel majd
Nincs is messze talán
Vizet loccsant rá
Egy újabb
Szerencsétlen
Kalandor
Miközben
Ugyanazzal
A megfeneklett
Csónakkal
Próbál lavírozni
Az élet tengerén

Van az úgy
Hogy a tizedik sör után
Végre összeszeded
A bátorságod
Letörlöd a száradó taknyot
Az orrod alól
Megvakarod a tököd
És végre
Tollat ragadsz
Irgalmatlan
Csak azért hogy
Hosszú ideje először
Szabadon
Nőtlen
Csúnyán odaverj
A sorsnak
A szavaiddal
És csak gépelsz
Gépelsz
Gépelsz
Gépelsz
A sorokkal egyre gyűlnek
A sörök
Majd végül
Elégedetten
Hátradőlsz
Te Sinclair
Te Céline
Te Hemingway
Te Bukowski
Hogy aztán
Mosolyod
Egyetlen pillanat alatt
Törje ketté
Az örök tanulság:

"A pénztártól való
Távozás után
Reklamációt
Nem fogadunk el."

Annyi perc vár
Betöltetlen
Annyi fal
Ledöntetlen
Annyi szó
Kimondatlan
Annyi mosoly
Lankadatlan

Annyi ragyogás
A messzeségben
Annyi érintés
A sötétségben
Annyi fájdalom
Könny nyújthat vígaszt
Annyi szín
Ezer szivárványt fakaszt

Annyi büszkeség
Mit nem vehetnek el
Annyi szeretet
A szívedig emel
Annyi szenvedély
Hogy sosem adjam fel
Annyi pillanat
Mert nem feledlek el

Annyi sóhaj
Mikor kínoz a messzeség
Annyi bánat
Hogy a szívem sem elég
Annyira szertelen
De örökké a tiéd

Ez vagyok én
Igen
Ez vagyok én...

Gyűlölöm
A percet
Mikor először
Felbukkantál
Bárcsak
Sosem
Történne meg
Újra

Bár máglyán égnél
Pokoli kínok közt
Hogy végignézzem
Nyeglén
Kacagva

Bár végre elsorvadnál
Mikor minden
Annyira fáj
És elnyelnének
A tegnap
Jéghideg lángjai

Én végignézném
Hogy aztán
Sarkon fordulva
Hazaballagjak
Zsebre dugott kézzel
Ugyanazon
Falak közé
Ahol először megláttalak
A tükörben

Szóval ott voltunk mindannyian
A tegnap fiai
A holnap rabjai
Együtt üldözve
Egy elérhetetlen
Hazugságot

És csak kértük
Egyik sört a másik után
Hallgattuk egy halott világ
Dalait
Remélve, hogy egyszer
Valóra válnak

Igen, néha gyanúsan élveztük
Igen, néha fájt
De a szívünk mélyén reméltük
Hogy sosem növünk fel
És ha engem kérdeztek
Túl gyorsan is menekültünk
Mégis megtörtént

Most pedig
Harminckét évünk romjain ülve
Ugyanazt a csodát várjuk
De minden perccel
Egyre nehezebb
Elképzelni

Csak néhány éve történt
Legutóbb
Mégis
Bár újra érezném
Harapnám
Azt a pillanatot

Ahogy a gyilkos falak
Lassan
Magam mögött maradtak
És minden dallal
Egyre mélyebbre merültem
A tudatlanba

De nem olyan
Értelemben
Ahogy gondolod
Hisz még akkor is
Mikor mások
Könnyedén
Feladták volna

Én csak futottam
Bele a végtelenbe
A zöldbe
Az illatokba
És mindig mértem az időt
Az öntözőcsatorna
Mellett
(Sosem döntöd meg...)

Talán ez volt a végzetem
Mert megtanultam:
Ha nem is vezet
Minden út
Valahová

Valakit
Úgyis
Magával ragad

A mélyponton túl
Egyre hív
A mosolyod
Egy utolsó táncra

Hogy végre ragyogjak
Csak egyetlen
Nyomtalan
Pillanatban

Néha meg kell halnunk
Kicsit
Hogy újra
Lélegezzünk

Hogy újra
Értünk
Zengjen az égig
Minden eltévedt szó

Életünk története
Bár felfedné magát
Bár ragyogna gyémántként
A szemeidben
Hogy minden mámorittas
Hajnalon
Érte nyúlhatnék

Hogy a zsebembe
Csúsztatva
Sosem feledjem
Hogy egyszer
Mi ketten
És csak mi ketten
Úgy hittük
Örökké
Feledhetjük
A magányt

Pedig
Voltak bizony
Néma percek
Mikor ígéret nélkül
Futottam
Míg a lábam bírta
Mérföldeket
Érted izzott
Társtalan a szív

Mégsem
Szított tüzet
Nélküled

Itt ülök újra némán
Széttört életem romjain
Hol minden
Elszalasztott pillanat
Kelletlen várja
Hogy végre
Új értelmet nyerjen

De közben
Egyre csak rohanok
Leszegett fejjel
A sírig
Üldözve
Egy jobb élet reményét

Persze nem szeretném
Ha ezt a dallamot
Fütyülné a halál

Hisz legalább
Egyetlen gondolat
Erejéig
Hadd legyen
Minden pillanat
Romantikus

Ha nem hívom ki a sorsot
Talán sosem találkozunk
Én és a nemezisem
Egyetlen napba
Sűrítve
Mégis megtörtént

Így adódott
Félszeg dobbant
Közben a szív
Hisz így zajlanak
Ezek a magányos
Hétköznapok

Ekkor történt
Azon a hajnalon
A végtelent kergetve
Hogy a holnap
Már nem is tűnt olyan
Félelmetesnek

Hisz megragadtam
Mindkét karommal
És egyetlen mozdulattal
Ártalmatlanná tettem
Gyilkoljon ezentúl
Valaki mást

Majd dolgom végeztével
Elégedetten dőltem hátra
Büszkén trónolva
A semmin

Egy csipet őrület
Ha csendben
Szórod hozzá
Minden titkot
Semmivé tesz

Fürge ujjaid
Persze
Lelketlen szolgák
Kiket poharad
Még egy marék
Fűszerért szólít

S végül
Ott ér a pillanat
Honnan nincs visszaút
Csak újabb íztelen
Szürke
Bánatittas
Órákon át

Hangtalan sikolyok
Között
Őrlődve
Ugyanabban
Az unalmas, kék szobában
Nélküled

Rettegve
Hogy a következő órák
Lehetnek
Az utolsók
Vagy talán reménykedve
Hogy mégis azok lesznek

De közben
A tegnap-szítta ujjak
Tollat ragadnak
Egy újabb
Céltalan
Fohászért

Hiszen
Bárhogy kérném
Úgysem hagyja el
Megtorlatlan
Gyilkos szó
A szádat

S ezek a sorok
Is a semmibe vesznek
Ahogy az éjjel
Minden
Egyes
Tétlen hajnalon

Annyi év után
Sem maradt
Falat
A szívemből
Egyetlen
Szó sem
Egy üdvözlőkártyán

Tétlen talált rám
Az a feltétlen
Remény
Csak néhány óra volt
Veled

És abban a mámorban
Együtt tapadtunk
Ugyanarra a képernyőre

Néha
Együtt is dobbantunk
De az biztos
Hogy együtt
Vészeltük át
Ugyanazt
A tegnapot

És mégis érdemes
Emlékeznünk
Arra a néhány hétre
Hisz nélkülük
Talán
Sosem ébredünk fel

És nem szítjuk
Holttá
A pillanatot

Csak én és néhány
Konzerv
Tudhattam volna
Hisz
Mindent
Otthonról loptam

Keresztrejtvény
Megfejtetlen
Talán egy üveg bor
Erre már nem
Emlékszem

De arra nagyon is
Hogyan
Ragyogott a táj
Abban a késő nyári
Aranyló napfényben

Akár egy néma festmény
Csalárd
Mesterétől

Majd az első
És egyetlen
Éjjel
Minden megsemmisült
A borzalmas hidegben

Ahol nem csak téged
Veszítettelek el
Hanem mindent
Amit addig
Felépítettem

5:50
Újabb hajnal
A semmiért
Újabb órák
Telhetnek
Öntudatlan

700
Mindössze
Ennyibe kerül
Egy feledni méltó holnap
Egy elfeledett tegnap
Akciósan

Ami persze
Sosem elég
Mégis
Reményt jelent
Egy új
Kezdetre

Halkan lépek
Hogy fel ne ébresszem
Az őrületem

Míg bosszút forral
Én csendben átadom magam
A pillanatnak

Ahol
Nincsenek vadak
S a képtelen
Vaskos
Betonfalán

Csattannak
A szavak

És senki sem marad
Öntudatlan

Hogy is indulhattunk volna
Egyenlő eséllyel
Bármikor
A hercegnő
És az örök bolond
Ketten
Karonfogva
Egy őrült történetben
Ahol szűkmarkúan mérik
A befejezést

Igenis voltak azért
Boldog pillanatok
Mikor csomót kötöttünk
A magányra
És egyszerűen
Félredobtuk
Hogy szivárványt vetve
Hulljon alá
És könnyek közt kacagtunk
Az utolsó oldalon

Végül persze
Minden alkalommal
Együtt ért a hajnal
Önmagunkkal
Csak egy savanyú söröspohár
Diktálta a dallamot
És rég halott emlékek
Suttogták
Hogy nem kellett volna
Nem kellett volna...

Sosem tudtam
Hová meneküljek
Sosem akartam dönteni
Csak lavíroztam
Abban a hitben
Hogy egyszer majd
Eljön a perc

Mikor
Egymagam
Szítok holttá
Egy pillanatot

S végül
Ott vársz rám
Álmaimban
Szesztől bátorítva

Csak remélem
Hogy tényleg tudatlan
Fogad majd
Az a pillanat

Egy vadvirággal
Tarkított mezőn
Egy halott sátor romjain
Egy titkos folyó partján

Ott,
Hol a végtelen
Teszi a dolgát

Az utolsó éjjel
Közhely bár
De hallgatni muszáj
Hogy ne marjon vétlen
Magával a vágy

Az utolsó éjjel
Mollban mártóznak
Az akkordok
S gyermekként aggódok
Reszketeg
Egy újabb
Mocskos dalért

Az utolsó éjjel
Sörben fuldokolva
Sem tisztulok
Ködtől szabaddá
S fogadjon bármely
Képtelen a perc
Egyszer úgyis
Magadhoz emelsz

Hogy
Együtt
Járjunk haláltáncot
Azon
A képtelen
Utolsó éjjel

Újra
Hallgatok némán
S csak kapkodom a fejem
A vörös-néma
Forgatagban

De vajon
Egyetlen hét varázslata
Megválthat-e
Bármely percet
Abból a dicső
Egyedüllétből

Amit
Félszegen
Harcoltam ki
Magamnak

Talán egy élet is
Kevés volna
Én mégis
Teszek
Egy próbát

És nem bánom,
Ha végül
Harcban hullok el