Klisztinek XI.
Óh mennyire szeretnélek
Ha csak te és én
Ropnánk a táncot
A végzet máglyája felett
És a szemedben izzana
A tűz
Ami sosem alszik ki
Amit ezer év szenvedélye
Szított fel
De most csak értünk lobog
És a lángtengerben
És a lángtengerben
Ott úszunk mi magunk is
Örökké
Ezek lennénk mi
Igen
Ezek lehetnénk mi
Át a fájdalom folyóin
Egymás kezét szorítva
Boldogan
Könnyeket nevetve
Mert minden pillanat
Csak értünk született
De reggel felébredek
És most sem vagy az enyém
Hiába halok érted
Nap mint nap
Révületben
A bejegyzés trackback címe:
https://joeperry.blog.hu/api/trackback/id/tr4318442271
