Éji Vallomás IV.
Az vagy, kit mindig titkoltam
Széltől borzolt, illatos rét
Lágy tavaszi fuvallat
Illó mosolyod simítja arcom
Nincs holnap, mégis annyira fázom
S ha lehunyom a szemem
Néha elrabol a hajnal
Szíved dobbanása táplálja a harcom
Szemedben szélvihart szít a szó
Gondtalan mámorban volna most jó
Mikor nem mozdul a táj
S nem fáj...
Tovagördül csizmáddal a múlt
Fájdalom, félelem nem kínoz már
Az ébrenlét is álom talán
S ha elnyel a nyár
A végtelen vár
Az egyetlen boldog kiút
-
2014.12.07. 23:15
-
joeperry
- szólj hozzá
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
