Végjáték II.
Mételyként emészt fel a gyötrő fájdalom,
Gyomrom görcsbe rántja a magány,
Reményt adó mosolyod többé nem láthatom,
A holnap csak több kínnal vár.
Talán az voltál csakugyan, egy csalfa álomkép,
Hamis ábránd, egy angyali látomás,
De szívem szüntelen arra kér, várj még,
Nélküled céltalan eme végső vallomás.
-
2009.11.30. 09:29
-
joeperry
- szólj hozzá
A bejegyzés trackback címe:
https://joeperry.blog.hu/api/trackback/id/tr361562541
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
