Számvetés

lf_1.jpg


Szóval ott voltunk mindannyian
A tegnap fiai
A holnap rabjai
Együtt üldözve
Egy elérhetetlen
Hazugságot

És csak kértük
Egyik sört a másik után
Hallgattuk egy halott világ
Dalait
Remélve, hogy egyszer
Valóra válnak

Igen, néha gyanúsan élveztük
Igen, néha fájt
De a szívünk mélyén reméltük
Hogy sosem növünk fel
És ha engem kérdeztek
Túl gyorsan is menekültünk
Mégis megtörtént

Most pedig
Harminckét évünk romjain ülve
Ugyanazt a csodát várjuk
De minden perccel
Egyre nehezebb
Elképzelni

Címkék: vers

A bejegyzés trackback címe:

https://joeperry.blog.hu/api/trackback/id/tr5612604297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.