Nincs kiút

maxresdefault_1_.jpg


Feneketlen rántasz magaddal

Mikor fagyba fúl a nyár
Csak a boldog semmi vár
A hajnal íze könyörgi a mosolyom

Nincs kiút, vágyaink tépi fel a magány
S lassan elnyel a táj
Ragadj meg, ha fáj
Önként dobtam tűzbe a holnapom

Mit vesztek, ha nem kísérsz az égbe
Mi vár majd, ha sosem állok félre
Csak ettől óv a holnap?
Örömmel eldobom

Címkék: vers

A bejegyzés trackback címe:

https://joeperry.blog.hu/api/trackback/id/tr636979059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.