Végtelen út


Hol lomha felhők úsznak a nyári rét felett,
Hol ég s föld pereméig poros út vezet,
Hol éjjel végigúszom a csillagok tengerét;
Testem mohón dobja le mérges jelmezét.

Hol lágy szellő hűti arcom az árnyas fák között,
Hol lelkembe néma öröm s megnyugvás költözött,
Hol a természet féltve őrzi nyugodt álmomat;
Szívem nem hordja többé e súlyos láncokat.

Címkék: vers

A bejegyzés trackback címe:

https://joeperry.blog.hu/api/trackback/id/tr891445167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SusyOmega 2011.12.16. 22:38:12

Szia!
Véletlenül találtam a blogodra, de jó volt benézni ide hozzád. :) Remek versek, és igazán gyönyörű képek. :D Grat hozzá! ;)