Falakról, mételyekről I.

Hadd kezdjem ezt a bejegyzést egy kilométeres közhellyel: mind falak között éljük az életünket. Ha súlyosbítani szeretném ezt a sommás kijelentést, habozás nélkül hozzácsapnám azt is, hogy bizony velem sincs ez másként. És ezzel kapásból jókora öngólt lőnék, rögtön a második blogbejegyzésben; ha úgy tetszik, percekkel a kezdő sípszó után, át sem lépve a felezővonalat.

Saját belső félelmeinket, gátlásainkat ugyanis nem lehet - nem szabad – üres frázisokba csomagolni, aztán némi celluxos rásegítéssel elégedetten konstatálni a végeredményt. Ez nem több, mint újabb, egyre vaskosabb rétegek emelése a meglévők köré. Merő porhintés.

Gyakran (ne ámítsd magad, joe, folyamatosan) töprengek saját falaim mibenlétén; alapjának, tégláinak összetételén, szerkezetük szilárdságán. Utóbbival kapcsolatban sajnos nem kergethetek hiú ábrándokat: az évek során sikerült annyi réteggel körbezárnom sajátomnak hazudott, mélyen zárt belső világomat; hogy önerőből aligha leszek képes valaha rést robbantani az életbe. Ki kell végre mondanom: önmagam torz, a végletekig csonkított világképének foglyává váltam, cellám falai pedig kezdenek fullasztó közelséggel körbevenni. Segítségre volna szükségem. De vajon remélhet e segítséget a rab, aki élethosszig tartó, kínzó rabságra ítéltetett?

Legyen a fenti dilemma a mai este suta tanulsága. Falaimat sűrűn átjáró mételyeim kérdésköre már egy következő bejegyzés témája lesz.

Once I built an ivory tower
So I could worship from above
When I climb down to be set free
She took me in again

(Eddie Vedder - Hard Sun)

Címkék: önmagamról

A bejegyzés trackback címe:

https://joeperry.blog.hu/api/trackback/id/tr981446090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.